DATE: június 25, 2016
TIME: 8:00 pm
VENUE: FB esemény
Vazul vére szabadtéri előadás – Dombóvár, Szigeterdő június 25, 2016

A Hat vár, hat rád programsorozat keretében egy csodálatos szabadtéri helyszínen mutatkozik be a darab.
A helyszínen, az eredeti 48-as Kossuth szobor csoport mellett és egy Árpád kori domb vár szomszédságában megérint a történelem…
Az ingyenes rendezvény a dombóvári ökormányzat szervezésében valósul meg.
Vörösmarty Imre darabja az öregedő István idejében kezdődik, aki gyakorlatilag számot vet magával, felteszi a kérdést, hogy jó e az az út, amit kijelölt, megérte e az önmaga által is bevallottan hatalmas áldozatot, a sok kiontott vért.
Vazult uralkodásra képtelenné teszi megvakíttatásával, majd a trónt a Magyarokat szívből gyűlölő Orseolo Péternek adja, aki tovább viszi a keresztény vonalat, miközben tovább irtja az ősvallásban hívőket.
A lendületes rockzenekari alapokra épült darab a történelem egy olyan szegmensét mutatja be, melyet méltatlanul kihagytak a történelemkönyvekből. Lehet gondolkodni rajta, mi volt helyes, mi volt helytelen, kellett e a kereszténység ilyen áldozatok árán vagy sem ,egyvalamit nem lehet, elhallgatni!

Író/zeneszerző: Vörösmarty Imre Rendező: Silló Sándor

I. István : Vikidál Gyula (Liszt Ferenc díjas előadó)
Vazul : Molnár “Stula” Péter (Mobilmánia)
Orseolo Péter: Juhász “Kicsi” Attila (Dirty)
Hajnal: Dudás Ivett ( Tales of Evening)
Solt vezér : Vörösmarty Imre (Ex Romeó vérzik, Dirty)
Vata vezér: Kiripolszky Péter (Ex Felvidéki Rock Színház)
Jósa Tamás (Iron Inside, Divided)
Levente: Schrott Péter (Tűzmadár, Continoom)
Zerind a táltos: Király Tibor énekes

Vélemény, hozzászólás?

Készítette a Flameborn Media Group (www.fbmg.hu)
Támogatóink:
logo logologo FxLoop_LOGOVLLogo_bordoTicketpro